Jutalomkirándulás Felvidéken és
Észak-Magyarországon
A Báthory István Elméleti Líceum IX., X., és XI. osztályos diákjai június végén egy tartalmas hatnapos jutalomkiránduláson vehettek részt Felvidéken és Észak-Magyarországon. A kirándulást egy 2019-ben meghirdetett, s a Covid időszak szigorításai miatt elmaradt Határtalanul pályázat kirándulásaként Tárkányi Erika Tímea magyartanár szervezte Lőrinczi Annamária matematikatanár segítségével. 🙂 🙂
A helyszínek változatosak voltak, a 6 nap alatt meglátogatta a csapat a felvidéki Kassát, a Szepesség Világörökségi helyszíneit, a borsi Rákóczi kastély, a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumát és a füzérradványi Károli kastélyt. A sátoraljaújhelyi városnézés után a Zemplén Kalandpark zárta a szórakozást a Libegővel a Magas-hegyi kilátóra és a bobozással. Az utolsó napra a sárospataki Rákóczi vár parkjában sétáltak még egyet, majd szerencsésen hazatértek Kolozsvárra.
Köszönet a Határtalanul program pályázati lehetőségének és a szervező tanárnőknek! 🙂 🙂
A kirándulás élményeiről szólnak a résztvevők beszámolói:
“Kassa a kirándulás után egyik kedvenc városomként fog bekerülni a bakancslistámról kipipált városok sorába. A hangzavar és forgalom mentes kis és nagy utcák nyugodtságot sugalltak. Maga a dóm az, ami lenyűgöző méretével és szépségével elkápráztatott. A széphalmi Magyar Nyelv múzeuma nagyon tetszett. A múzeumpedagógiai foglalkozás intteraktív volt és lekötötte a figyelmünket. Emellett a gyönyörű Károlyi kastély meglátogatása és a nyomozós játék is izgalmas kikapcsolódás volt. Visszatérek ide szüleimmel.” (Bartha Márk, X.osztály)
“Kassán a Szent Erzsébet-dóm nekem nagyon tetszett, a díszes oltár volt a kedvenc részem. A toronyba is felmentünk, ami nagyon fárasztó volt, de a sok fáradtság megérte, a kilátás nagyon szép volt. A széphalmi múzeum megtekintése után egy csapatjátékot is szerveztek, amit az udvaron tartottak. Ez nagyon érdekes volt számomra.” (Barutia Lucas, IX. osztály)
“Amikor Lőcsére látogattunk a Szent Jakab-templom, amelyet meglátogattuk tetszett a legjobban, nagyon szép díszítése van és értékes szárnyas oltára. Kassán is a Szent Erzsébet dómot emelném ki, mivel nekem nagyon tetszett a benne található érdekesen épített lépcső. Ha két ember egyszerre elindult felfele akkor négyszer találkozott egymással. Összességében az érdekes programok miatt nagyon élveztem a teljes kirándulást.” (Botár Yvette-Boglárka, IX. osztály)
“Késmárk, Lőcse és Szepeskáptalan lenyűgöző városok, a felvidéki Szepesség szépségei. A szepesi várat sajnos csak kívülről csodálhattuk meg, hiszen felújítás alatt áll, azonban a középkori hangulat így is magával ragadt bennünket. A széphalmi Magyar Nyelv Múzeuma volt egy másik kedvencem, itt egy vezetett sétán keresztül jártuk be a múzeumot, majd egy rejtvényjátékon vettünk részt a múzeumkertben. Kifejezetten tetszett, hogy lehetett Kazinczy korabeli tollal levelet írni, és lehetett könyveket válogatni elhozatalra.” (Dode Márk, XI. osztály)
“Kassán egyik kedvencem a Rodostó múzeum volt. A múzeumlátogatás során sok érdekességet megtudtunk Rákócziról és gyönyörű volt a belterek berendezése. Ezután Kassa belvárosát nézhettük meg, habár az időjárás nem nekünk kedvezett, mégis élvezhető volt. Meglátogattuk a Szent Erzsébet dómot, amelyben felmehettünk a toronyba. Nekem nagyon tetszett a toronyba való feljutás is és a kilátás is. A Zemplén kalandpark is a legszebb élmények közé sorolható, hiszen a libegővel felmentünk a Magas-hegyi kilátóhoz, amely csodálatos kilátást nyújtott. Sok-sok szép emlékkel és tudással gazdagodva tértünk haza.” (Enyedi Brigitta, IX. osztály)
“Nagyon vártam ezt a kirándulást, hiszen a program alapján már tudtam, hogy élménydús és pihentető kirándulás lesz.” (Finta Júlia, IX. osztály)
“Az utolsó napon elégedetten tértem haza hiszen tartalmas, barátságos és szórakoztató kiránduláson vettem részt.” (Gál Péter, XI. osztály)
“Élménydús program, érdekes várak, múvelődést nyújtó múzeumok. Ezen a kiránduláson boldogsággal töltött el megismerni a felvidéki Szepesség szépségeit!” (Gulácsi Kitty, XI. osztály)
“Az út és az idő nagyon hamar elrepült, mindenki jól érezte magát. Biztos vagyok benne, hogy az ott megszületett és megerősödött barátságok folytatódnak majd. Köszönjük még egyszer a szervező tanárainknak a beleeadó munkájukat, a lebonyolításhoz szükséges odafigyelést és törődést, illetve a Határtalanul projekt szervezőinek a lehetőséget, hogy ilyen sok élménnyel gazdagodtunk.” (Marcu Dominik, X. osztály)
“Egy nagyon tartalmas kirándulás volt ahol sok új és érdekes dolgot tudhattam meg. Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek és a Határtalanul pályázatnak!” (Policsek Ivett, X. osztály)
“Ez egy élményteli kirándulás volt, ahol szuperül éreztem magam. Sok új embert ismertem meg, és olyan érdekes helyeken jártam, ahova biztos visszamegyek még.” (Szász Noémi, IX. osztály)
“Ha egy szóban kellene összegeznem ezt a fantasztikus pár napot akkor a felejthetetlen lenne a legmegfelelőbb. Köszönet a tanárainknak a szervezésért és gondoskodásért!” (Szabó Zsófia, IX. osztály)
“A Rákóczi várkastély tetszett, ahol egy nagyon kedves idegenvezető segítségével végigjártuk a múzeumot. Ilyen jól berendezett múzeumot még életemben nem láttam, az egésznek a hangulata tökéletesen átadta az akkori régi hangulatot, az információk érdekesen voltak elmondva.” (Vajas Attila-Richárd, IX. osztály)
“Bár különböző korosztályúak voltunk, s nem egy osztályközösség tagjaiként indultunk a kirándulásra, jó barátságok alakultak ki közöttünk. Hamar eltelt ez a kirándulás, és mind avval a gondolattal maradtunk, hogy már várjuk a következő ilyen színvonalasan megszervezett kirándulást, hisz maradandó élményekkel bővült életünk.” (Rancea Alex-Krisztián, IX. osztály)
“Számomra érdekes volt, mikor Kassára értünk a bentlakásba, hogy itt betekintést nyerhettünk a Szakkay József kollégiumban tanuló, felvidéki magyar diákok mindennapjaiba és kezdetét vehette az ismerkedés, felfedezés és élmények szerzése.” (Reman Andrea, XI. osztály)
“A kirándulást nagyon vártam, mint ahogy azt is, milyen lesz a bentlakásban. A Szakkay József Szakközépiskola kollégiuma igencsak barátságos és otthont adó helynek bizonyult, a bentlakó gyerekek segítőkészek és illedelmesek voltak. A széphalmi Magyar Nyelv Múzeumába jó élmény volt a Kazinczy Ferenc személye és élete köré épülő interaktív ,,kincskeresésünk” és a múzeumi idegenvezetés. Nagyon hálás vagyok a szervező tanároknak, hogy e kirándulással lehetőséget adtak számunkra megismerni magyar gyökereinket és történelmünket.” (Ruzsa Csanád, IX. osztály)
“Keddi napunkat azzal kezdtük, hogy busszal elmentünk Késmárkra, ott megnéztük a várat, mely egy nagyon különleges élmény volt. Szerdai napunkat Kassán kezdtük meg, itt volt lehetőségünk megnézni a Rodostó-házat és Márai Sándor házát, majd pedig a Szent Erzsébet dómot látogathattuk meg. A dóm nagyon fényűző és bámulatos volt. A belső lépcső és a torony érdkes látnivalókat rejtett. A negyedik napunkat a Magyar Nyelv Múzeumában kezdtük meg, szerintem ezzel kezdődött meg a legjobb nap mindközül. A múzeumban különleges, interaktív foglalkozással fogadtak, melynek lényege egy betűrejtvény megfejtése volt, melyhez különböző feladatokat kellett négy fős csoportokban megoldani. A játékot követően kipróbálhattuk a hagyományos toll használatát és árnyfestést, illetve vetítésen megismerhettük Kazinczy Ferenc életét és munkásságát, valamint betekintést nyertünk anyanyelvünk rejtelmeibe. Pénteki napunkat a sátoraljaújhelyi városnézés után a Libegővel zártuk, felmentünk a Magas-hegyi kilátóra és megcsodáltuk az elénk terülő varázslatos tájat. Bámulatos volt látni fentről, hogy milyen egyértelmű megkülönböztetni a szlovák-magyar területeket egymástól. Egyik oldalt húzódtak a gyönyörű, megművelt területekkel rendelkező magyar földek, a jellegzetes, apró falvakkal. a túloldalon pedig a Tátra lélegzetelállító, tiszteletet parancsoló hegyei húzódtak, melyek hirdették a mai szlovák területet. Ez volt talán az a pontja a kirándulásnak, mely mindent összefogott, szimbolizálta a kirándulás küldetését, mely az, hogy összefogja, és bemutassa Szlovákia és Észak-Magyarország csodáit, a Világörökség kincseit. Ez az élmény kapcsolatot teremtett a kirándulás által átélt tapasztalatok, látványosságok, gondolatok és érzések között.” (Kiss Abigél, X. osztály)
“Naponkénti összefoglalás címekben: Egy erős kezdés, eredményes építkezés – Boldogkő vára, Kassa; Felvidéki látképek, őket nem látni vétek; Kassa, Borsi, tanulás, este egy jó lazulás; Magyar nyelv, Kazinczy élete, más karrierek, gyilkossági esetek; Sátoraljaújhely szépségei, a libegő vitézei, a sebesség ördögei… és végül…Sárospatak, Rákóczi vára, innen haza Kolozsvárra;
Amikor erre a kirándulásra jelentkeztem, azt azért tettem, mert nem sok dolgot szeretek jobban a világon, mint utazni, felfedezni és új helyeket megismerni. Ezen a kiránduláson szórakoztató, interaktív és tanító programokon vehettem részt. Ezúttal is köszönök mindent a kedves szervezőknek, és a csapatnak, akikkel időmet együtt tölthettem, és akiknek társaságában ismereteimet, műveltségemet és emlékeimet nagy mértékben bővíthettem.” (Szilágyi Dávid, X. osztály)
“A kirándulás nagyon jó hangulatban telt, az utolsó estéjét közös együttléttel zártuk. A kiértékelő és beszélgetések érzelemteliek voltak, mindenkit eltöltött a hála nem csak a barátokért, hanem különösképpen az értünk mindent bevállaló és odaadó kísérő tanárokért. A kiránduláson csodálatos csapattá formálódtunk annak ellenére, hogy sokan nem is ismertük a felettünk vagy alattunk járó iskolatársainkat. Köszönjük a támogatást mely nélkül ez a Határtalanul pályázat által támogatott kirándulás nem jöhetett volna létre!” (Tamás Anna Mónika, XI. osztály)
“Ez volt az év eddigi legjobb kirándulása, mert számomra ismeretlen tájakon járhattam, új embereket ismerhettem meg, új barátságokat köthettem.” (Tóbiás Róbert-Márk, X. osztály)