Március 15.
Újra március 15-t ünnepelhettünk: a magyar nemzet szabadságvágyát, az összetartást és összetartozást. Hálával telt meg a szívünk, hogy az egész iskola együtt és szabadon ünnepelt!
A nagyszünetben a kórus katonadalokat énekelt az első emeleti folyosón, majd a díszteremben kahootos kvízjátékot szervezett a diáktanács a 7-12. osztályok számára. Háromfős csapatokban lehetett jelentkezni.
A 11 órakor kezdődő dísztermi ünnepélyen Adorjáni Tomaj (12.B) Hamvas Béla-verset szavalt, a kórus katonadalokat adott elő Kocsis Imola tanárnő vezetésével, befejezésül Csordás Hunor, Gál Péter, Dode Márk, Kovács Ádám (10.C) videóját tekinthette meg a közönség, amelyben a március 15-i eseményeket elevenítették fel. A videókészítést irányította, szakmai tanácsokkal ellátta dr. Váradi Éva és Zágoni Melinda tanárnők.
Köszönet Dr. Potyó István kántor-karnagynak, a nagydiákok kórusának irányításáért.
Fénykèpezett: Iszlai Edith Gyöngyvér