Matektábor - Szekszárd
MATEMATIKA TÁBOR SZEKSZÁRDON
Élménybeszámoló
Vasárnap délelőtt elindultunk a régóta várt matematika táborba. Az út hamar eltelt és már oda is értünk Faddra, a tábor helyszínére. Elblinger Ferenc tanár úr fogadott bennünket, majd egy kellemes sétára is elvezetett.
A hétfő reggelt előadással kezdtük, melyet Elblinger Ferenc tanár úr tartott, és igen izgalmas volt, a matematika határterületei volt a téma. Délután Tőricht Pál tanár úr feladatmegoldást szervezett, amellyel pontokat gyűjthettünk, aminek később jelentősége volt a csapatversenyben. Ezt követően sakkbajnokság következett, mely nagyon izgalmas volt, itt további pontokat gyűjthettünk.
Kedden délelőtt az oszthatósággal, prímszámokkal és négyzetszámokkal foglalkoztunk Tóthné Gulácsi Beáta tanárnő vezetésével, számos érdekes feladattal és feladattípussal ismerkedhettünk meg, illetve több, hasznos trükköt sajátíthattunk el. Délután csapatokba szerveződtünk és megkezdődött a csapatverseny, melybe az addig szerzett pontjaink is beszámítódtak.
Szerdán reggel bementünk Szekszárdra és meglátogattuk a Garay János Gimnáziumot, ahol lehetőség adódott, hogy egy nagyon érdekes előadást tekintsünk meg, mely számunkra egy teljesen új perspektívát mutatott be. Délután volt még egy tartalmas előadásunk a vektorokról Staubingerné Kemler Anikó tanárnő vezetésével. Ezt követte egy csapatverseny, melyen különleges, kreatív feladatokat kellett megoldanunk. Az eredményhirdetést követően egy nagyon tanulságos és tartalmas filmet néztünk meg, Kocsis Judit tanárnő ajánlásával.
Másnap, a búcsúzkodás után, hazaindultunk Kolozsvárra.
Nagyon tartalmas és szórakoztató tábor volt, rengeteget fejlődhettünk és megismerkedhettünk új emberekkel, életre szóló barátságok szövődtek. Mindenért nagyon hálásak vagyunk, köszönet minden tanárnak, akik energiát áldoztak azért, hogy fejlődhessünk és szórakozhassunk is egyszerre. Ugyanakkor köszönet a panziónak, hogy helyet biztosítottak, igazán örömteli pillanatokat tölthettünk a panzió otthonos falain belül! Hatalmas köszönet az iskolák vezetőségének, akik mindezt lehetővé tették, és a tanároknak, akik szívüket-lelküket kitették, hogy nekünk tartalmas időtöltést biztosítsanak, illetve köszönet a Báthory István Elméleti Líceum Szülői Szövetségének, hogy anyagilag hozzájárultak táborunk támogatásához. Nem tudunk elég hálásak lenni! Köszönjük szépen!
A Báthory István Elméleti Líceum diákjai: Bacsó Alexandra, Durugy Attila, Gyurka Hunor-Tamás, Kiss Abigél, Matlák Vilmos-Róbert