12. osztályosok a varázslatos Prágában

Kirándulásunk első napján, a Prága fele vezető úton megálltunk a mai szlovák főváros és hajdani magyar koronázóvárosban, Pozsonyban.
Ottlétünk alatt a csodaszép Szent Mihály kapun mentünk át, megnéztük a Szent Márton székesegyházat, a pozsonyi Várat, az óváros szívében található Prímás palotát, a Szlovák Nemzeti Színház épületét és a kis szobrocskákat a város utcáin. Az esti fényben megcsodáltuk a Dunát, az ott kikötő számos hajót, és nem utolsó sorban a Duna felett áthaladó repülő csészealj alakú kilátót.
A következő két napnak izgalmas városnézés volt a programja a száztornyú városban, Prágában.
Európa egyik legszínesebb városa egyszerűen lenyűgözte mindegyikünket gazdag történelmével, kultúrájával, gasztronómiáival, valamint egyedülálló hangulatával.
Látnivalóink közt szerepelt a Szent Vitus székesegyház, melyet mintegy hatszáz évig építettek, majd a prágai Vár, Vártemplom, Királyi Palota udvarai, Szent György Szobor, a várfalban elhelyezkedő Aranyosok Utcájába. Később átmentünk a város ékén, a Károly hídon, ahol örömünket leltük a Lőportorony, a csodálatos őszi táj, a hatalmas szobrok, grafikusok, adta látványban. Ezt követően megérkeztünk az Óváros főterére, ahol a város egyik legkülönlegesebb része, az óvárosi városháza mellett lévő Asztronómiai óra várt minket, melynek megnéztük a játékát.
Prága új és pezsgő városrésze is lenyűgözött mindenkit, többek között a Nemzeti Múzeum kivilágított épülete, vele szemben a Szent Vencel-tér a lovas szoborral, a csehek legtiszteltebb fejedelmének emlékműve, a Havas Boldogasszony-templom.
Programok után, szabadon felfedezhettük a várost, így mindenki kihasználva a rendelkezésre álló időt, még egyszer szétnéztünk a városban, kipipáltunk minden kívánságot a prágai bakancslistánkról, többek közt a helyi specialitások megkóstolását.
Úgy éreztük ezek a foglalkozások és élmények teljes képet adtak a cseh kincses városról, ahol mindnyájunknak egyedi, és reményeink szerint éveken át megmaradó, közös emlékei születtek.
Hálás köszönet jár Kiss Annamária, Kiss Réka, Lőrinczi Annamária, Manaszesz Eszter, Tárkányi Erika, Fejér Julianna, Timár Ágnes, Vicsacsán-Haltek Zoltán osztályfőnökeinknek és kísérő tanárainknak. 🙂 🙂
Tamás Anna 12.C