Gólyatábor - 2023

Gólyatábor élménybeszámoló 

Mindnyájunk nevében beszélek, amikor azt állítom, kilencedikesnek lenni nem könnyű dolog: az első hetekben mind meg vagyunk szeppenve, hiszen sok a változás, az új arc, hirtelen más lesz a mindennapi környezetünk, eltűnik a rutin, amibe nyolcadik osztály végéig kényelmesen beleszoktunk. Éppen ezért olyan nagyszerű, hogy ebben az időszakban van, aki gondol ránk, felkarol minket, és segít, hogy átlépjünk a kezdeti bizonytalanságon. Köszönjük a Báthory Diáktanácsnak, hogy megszervezte nekünk a gólyatábort, ahol ezernyi vicces pillanat, felejthetetlen élmények és új barátok mellett valami egészen különlegessel is gazdagodhattunk: az érzéssel, hogy tartozunk valahova.
A kilencedik évfolyam néhány diáktanács tag, a diáktanács vezető tanára és az osztályfőnökök kíséretében 2023. szeptember 29-én, péntek délután indult a kolozsvári vonatállomásról Bogártelkére, a tábor helyszínére. A szervezők csapatokba osztottak minket, ezután ismerkedéssel és játékokkal folytattuk. A csapattal a hétvége folyamán szinte minden foglalkozáson együtt vettünk részt, így a tábor végére egy-egy kis családdá váltunk.
Bár szombat reggel kissé fáradtan ébredtünk, hamar visszatért belénk az élet, ugyanis a napot egy üdítő reggeli tornával kezdtük. Délelőtt közösen kivonultunk a falu határán meghúzódó tisztásra, ahol ebédig felváltva métáztunk, illetve más csapatépítő játékokat játszottunk. Délután körbejártuk a falut, és amellett, hogy megismertük a környéket, kreatív feladatokat is teljesítenünk kellett: palacsintát sütöttünk, felöltöztünk helyi népviseletbe, táncoltunk és képeket készítettünk mindenről, amit ebben a néhány órában közösen átéltünk. Sokat köszönhetünk a bogártelki lakosoknak közvetlenségükért, amiért olyan segítőkészek voltak, nem vonták kérdőre szokatlan kéréseinket, s mindenben a rendelkezésünkre álltak. 
A mozgalmas nap fénypontja a diáktanács által szervezett DT-poly volt. A DT-tagok profik módján játszották meg a rájuk osztott szerepeket, és míg a játék tartott, egyenesen visszaröpítettek minket a középkori időkbe, ahol az egyszerű ember minden szempontból alá van rendelve uralkodójának, köteles kielégíteni a királyné szeszélyeit, a folyosókon udvaribolondok randalíroznak, az örömlányok mások vágyaiból élnek, ahol egy apró ballépésért is börtönítélet jár, ugyanakkor a becsület nem sokat ér, és mindenekelőtt: a pénz olyasmi, amit csak a legszerencsésebbek érdemelhetnek ki.
Az emlékezetes este után másnap alig hittük el, hogy a gólyatábor legutolsó napja virradt ránk, és hamarosan indulnunk kell haza. Reggeli után meghallgattuk a diáktanács szóvivőjének záróbeszédét, és máris siettünk csomagolni, kitisztítani a szobákat. A visszaút valószerűtlenül gyorsan eltelt: míg közösen az elmúlt két nap élményeit elevenítettük fel, észre se vettük, hogy a vonat már be is futott a kolozsvári állomásra, hivatalosan is végét jelezve az eseménydús hétvégének.
Csodálatosan éreztük magunkat. Köszönjük a tanároknak, hogy három napon keresztül főztek nekünk, és a háttérből végig vigyáztak a testi és lelki épségünkre. Végtelen hálával tartozunk továbbá a Báthory Diáktanácsnak, amiért ilyen rövid időn belül, energiát és fáradságot nem sajnálva három osztálynyi elveszett gólyából egyetlen összetartó közösséget kovácsoltak!

Ruff Brigitta, 9B

,,Nekem ez volt az első gólyatáborom, így nagyon izgatottan vártam, hogy milyen meglepetésekben lesz részem ezen az eseményen. A Diáktanács előtt le a kalappal, szinte mindegyiküket tanítom, vagy tanítottam, de nem gondoltam volna, hogy ennyi rejtett és értékes képességgel rendelkeznek, melyekkel egy nagyszerű és összeszedett tábort tudtak nem csak megszervezni, de levezényelni méghozzá úgy, hogy az nem csak a gólyáknak, de az osztálynevelőknek is kellemes és szórakoztató legyen. A napi program dugig volt érdekesebbnél érdekesebb tevékenységekkel, a sportversenyek és a csapatépítő játékok egymást érték, senki nem unatkozott egy percet sem. Nagy energiák mozogtak a táborban, mindenkinek dolga volt. Ismerkedés, kacagás és csapatmunka, ami leginkább jellemezte a tábort.”

Matei Linda osztálynevelő, IX. A