Gólyabál - 2022

Három év kihagyás után idén ismét sor került iskolánk egyik jellegzetes eseményére, a Gólyabálra, ahol a 9.-es diákoknak esélyük nyílt bemutatkozni az idősebb diákoknak, a tanároknak és a szülőknek.
A Gólyabálon való fellépést felkészülés előzte meg, a versenyzőknek például bemutatkozó videókat kellett készíteniük és táncokat megtanulniuk. A 9 fellépő párnak megkezdődött a salsa, rock&roll valamint a néptánc oktatása, amit a szervezők tartottak. Habár ez időnként eséssel, vagy lábfájással járt, mindannyiuknak nagyon tetszett a folyamat és sikerült elsajátítaniuk mindhárom táncot.
Minden gólya egy produkciót is bemutatott, amelyet vagy egyedül vagy csapatban adtak elő. Remek produkciók születtek, a versenyzők énekkel, tánccal, stand-up komédiával nyerték el a zsűri és a közönség tetszését. A döntőbe jutáshoz kérdésekre is válaszolniuk kellett, amelyek általános műveltségüket és iskolánk történelmének alapos ismeretét igazolták.
A szervezők nevében mondhatom, öröm és megtiszteltetés volt ilyen ügyes, talpraesett és lelkes gólyákkal készülni a versenyre!
Köszönet mindenkinek és külön gratulálunk a nyerteseknek!
a SZERVEZŐK 🙂

Gólyaként hatalmas élmény volt számunkra az elmúlt két hét minden pillanata, a közös próbáktól elkezdve a gólyabál napjáig. A gólyabálig hosszú út vezetett, amelyen végigkísértek a szervezők. Mindannyian izgatottságtól kipirult arccal álltunk a színpadra, ahol bemutattuk az elmúlt két hétben tanult táncokat (salsa, csárdás, rock and roll). Az általános műveltségi vetélkedőn pedig összemérhettük  versenyző gólyaként tudásunkat, amit később az egyéni produkciók követtek, amelyek mindenki arcára mosolyt csaltak. A döntőbe továbbjutott gólyák ügyességi játékokon vettek részt, valamint egy dance battle (táncpárbaj) keretén belül táncolhattak egy jót.  Az eredményhirdetést közös ünneplés követte. Óriási köszönettel tartozunk a szervezőknek, akik időt nem sajnálva minden figyelmüket ránk fordították! 🙂
Enyedi Brigitta, Tamás Zsófia, Szováti Eliza – 9.B